Dizájn, diéta, receptek,
díszítési ötletek,
természetes alapanyagok
Fotók:
Eva M Szabo Photography

„A kiosztott lapok adottak, de ahogy játszod őket, az szabad akarat.”

(Jawaharlal Nehru)

Paleo csokitorta

Bejegyezte: Szabó Éva, 2016. május 06. | Még nem érkezett hozzá megjegyzés

Hahó-hahó kedves, tortakedvelő Pajtások!

Nagyon régen jártam erre, de az elmúlt fél évre visszatekintve, megadtam magamnak az igazolt hiányzást. 

A külföldre költözés és az ott helytállás minden kezdeti szépségével a hátam mögött bizton állítom:  ha tudtam volna mire vállalkozunk, nem biztos, hogy belevágok.

Na persze ma már, így fél év elteltével bánnám, de ez a 6 hónap tele volt olyan helyzetekkel, amik jócskán kirángattak minket a komfortzónánkból. 

Szólok azoknak, akik most tervezik, hogy új életet kezdenek egy idegen nyelvű országban, hogy nyelvismeret nélkül SEHOVA! Addig a pontig nem tartottam sokra a 14 évnyi angol tagozatot és a hazánkban szerzett nyelvvizsga bizonyítványt, míg ott nem álltam a Mazsolám iskolájában, ahol bizony nekem kellett elmondanom mindent kívánalmamat. Beszélgetni a tanárokkal, reagálni ha nem értek egyet. Mert nem az országba regisztrálás a nehéz, hanem, hogy utána helytálljon az ember. És arról most nem is beszélek, mi van, ha a gyermekünkkel ügyeletre kell menni… 

A tanulóidőszak elején túl vagyunk, és már nincsenek illúzióink.

Szeretjük Wales fővárosát. Az új otthonunkat, az új barátokat, új munkatársakat. Hálásak vagyunk, hogy elfogadnak minket, hogy Mazsolánk 5 éves létére fantasztikusan helytáll az iskolában és csak dicséretet kapunk a tanítónéniktől. 

Sorolhatnám mennyi mindenért hálás vagyok, hiszen a sok nehézség ellenére olyan emberek vesznek körül minket, akikre számíthatunk, akikben bízhatunk, olyan környezetben élhetünk, ami mesébe illő és a kétnyelvűség birtokában Mazsolának is tágulnak a lehetőségei.

 

Ebben a hatalmas kalandban azért sokszor hiányoztak a sütisütések, a blogom írása, a fotózás, és sajnos még most sem tudom azt mondani, hogy újra belevágok a rendszeres munkába. 

Ma azonban hoztam nektek egy receptet amit a törökbálinti Tücsi-sütiben már számtalanszor elkészítettek, minidig ugyanolyan sikerrel. Éppen ezért bátran ajánlom Nektek is sok szeretettel! 

 

 

Paleolit csokoládé torta (18 cm-­es formához)

 

 

paleo chocolate cake

 

 

Glutén-­, tej-­, cukormentes sütemény, paleolit elveknek megfelelő alacsony szénhidráttartalommal.

 

Hozzávalók a piskótához:

 

  • 6 db nagy méretű (L-­es) tojás
  • 2 ek négyszeres erősségű édesítő
  • 2 púpos ek cukrozatlan holland kakaópor
  • 3 púpos ek zöldbanánliszt
  • 1 púpos ek tápióka keményítő, vagy darált mandula
  • 1 csapott kk konjak liszt 
  • 1 ek sütőpor (foszfátmentes)

 

 

Elkészítés:

A liszteket összekeverjük egy tálban a sütőporral együtt.

A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét egy csipet sóval felverjük. A sárgáját az édesítővel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kakaóport és azzal is elkeverjük. Ehhez adagoljuk folyamatosan a felvert fehérjét és a lisztkeveréket egy lapáttal óvatosan hozzáforgatva.

A tortakarika aljába szilikonos sütőpapírt teszünk és 180 fokra előmelegített sütőben, 45 percig sütjük. ( lehet 22 centisben is, és akkor kevesebb ideig sütni)

Sütőből kivéve hagyjuk néhány percig a formába, majd egy kést végigfuttatunk az oldalán és

leválasztjuk a karikát. Rácson teljesen hidegre hűtjük.

 

 

paleo csokitorta

 

 

Krém hozzávalói:

 

  • 8 dl cocomas kókusztejszín
  • 200 g paleo csoki (vagy 85 %-­os kakaótartalmú csokoládé)
  • 2 ek négyszeres erősségű édesítő 
  • 1 csapott tk konjak liszt
  • 1 tk fahéj

 

Elkészítés:

A cocomast és a csokit az édesítővel gőz fölött összeolvasztjuk teljesen homogénre. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap habosítás előtt 20 percre a fagyasztóba tesszük.

Habverővel közepes fokozaton elkezdjük fölverni, majd hozzáadjuk a konjak lisztet. Ha szépen kihabosodott, még nem lesz vajkrém keménységű, ezért hűtőbe tesszük 30 percre.

Ezt követően tökéletes tartású krémet kapunk.

A piskótát 3-­4 felé vágjuk, megtöltjük a krémmel, hagyunk az oldalára is, ezzel kenjük körbe a tortát.

 

 

paleo csokolade torta

 

 

Csokimáz hozzávalói:

 

  • 3 ek kókuszzsír
  • 3 ek datolyaszirup (ehelyett méz is lehet)
  • 2 ek kakaópor

 

Ezeket egy picit összemelegítjük, majd a hideg torta tetejére öntjük. Nagyon szépen

megkeményedik!

Ha elkészült hidegre hűtjük.

 

 

paleo cake

 

 

Jó étvágyat!

 

Paleo zserbó

Bejegyezte: Szabó Éva, 2015. december 23. | 4 megjegyzés

A tavalyi karácsonyi nem készülődéssel ellentétben, most igazán meghitten várjuk az ünnepet. Bár néhány hónapja még nem gondoltam, hogy távol a szeretteinktől fogunk ünnepelni, de igyekszem optimista maradni. Egy új országban, új otthonban, új karácsonyfával de a régi szokásainkkal készülünk. Hárman.

Most egy kicsit eltérve a megszokottól, több hozzávalóval készült a zserbóm. Gondolkodtam, hogy megosszam e, de annyira de annyira finom lett, hogy úgy döntöttem miért ne?
Talán valakinek éppen van otthon minden hozzá, és nem tudja mit süssön. Talán szereti a zserbót. És éppen engem olvas. Hát neki (Neked!) készültem vele. :)

 

 

paleo zserbo

 

 

 

Paleo zserbó (22 x30 cm-es tepsihez)

Hozzávalók:

 

  • 150 g kókuszliszt (én a kevésbé finomra őröltet használom)
  • 100 g tápióka liszt
  • 70 g darált mandula
  • 20 g bambuszrost 
  • 12 g darált útifűmaghéj
  • 10 dkg kókuszzsír
  • 1 tk sütőpor
  • 1 dl cocomas kókusztejszín
  • 50 ml víz
  • 5 db tojás
  • 2 ek négyszeres erősségű édesítő
  • vanília por
  • csipet só
  • 20 dkg darált dió
  • 20 dkg cukormentes barack levár

 

 

Elkészítés:

 

A liszteket elvegyítjük egy tálban a sütőporral, édesítővel, vanília porral, csipet sóval. A tojásokat elkeverjük a kókuszzsírral, kókusztejszínnel, majd hozzáöntjük a száraz hozzávalókhoz. Összedolgozzuk a tésztát, közben adagoljuk hozzá a vizet. Olyan állagú legyen, ami már nem morzsálódik.

Míg a tölteléket elkészítjük, addig hűtőbe tehetjük a tésztát de nem fontos.

A darált diót elkeverhetjük egy kis édesítővel, én nem szoktam, mert a St. Dalfour lekvárt használom, ami elég édes.

Kikészítünk két db, a tepsi méretére vágott sütőpapírt és egy nagyobbat.

A tésztát háromfelé osztjuk. Az első adagot az egyik méretre vágott sütőpapíron kinyújtjuk úgy, hogy a másikat rátesszük (így nem tapad a nyújtófára). Mivel a sütőpapír méretre van vágva, látjuk mekkorára kell nyújtani. Ha elkészültünk vele, akkor sütőpapírral együtt a tepsibe tesszük. A tésztát megkenjük a lekvár felével, rászorjuk a darált dió felét.
A második adag tésztát egy újabb méretre vágott sütőpapírra tesszük, majd a nagyobb segítségével méretre nyújtjuk.

 

Na most jön a trükk!!! :)

A sütőpapíros tésztánkat egy gyors mozdulattal ráfordítjuk a dióval megrakottra, kicsit rásimítjuk, majd lehúzzuk róla a sütőpapírt. Így biztos, hogy egyben rákerül :)

Megismételjük a lekvározást, diószórást, majd az utolsó lappal is ugyanúgy járunk el, ahogy az előzővel.

Megszurkáljuk villával, majd 180 fokra előmelegített sütőben, 35-40 perc alatt megsütjük.

Ha valaki 4 lapos zserbót szeretne, az kisebbre nyújtsa a lapokat. (a másodiknál én megelégedtem a három lapossal).

Ha kihűlt a zserbó, akkor csokimázzal kenjük le a tetejét.

 

Csokimáz hozzávalói:

 

  • 5 dkg kókuszzsír
  • 2 ek kakaópor
  • 5 dkg 80 %-os étcsokoládé
  • 2 ek négyszeres erősségű édesítő
  • 3 ek víz
  • rum vagy aroma

 

 

Elkészítés:

Az édesítőből és vízből szirupot főzünk, majd gőz fölött minden hozzávalót összemelgítünk.

A zserbó tetejére öntjük és szépen elsimítjuk.

 

 

zserbo paleo

 

 

Ezzel a last minute recepttel kívánok minden kedves olvasómnak békés, boldog, szeretetben gazdag Ünnepeket!

Gluténmentes zebrakocka

Bejegyezte: Szabó Éva, 2015. december 15. | 2 megjegyzés

Mohánál láttam meg ezt az isteni sütit. Nekem, mint kókuszgolyó rajongónak kötelező volt elkészíteni (no persze gluténmentesen). A publikálásában akadt néhány akadály, de a bloger nem hagyja magát! Jöhet tönkrement vincseszter, nem megfelelő objektív, kellékek nélkülözése! A blogernek ezek csupán megoldandó feladatok! :) (lehet mostanában sok “hogyan gondolkodjunk pozitívan” oldalt látogatok).

Kelléktelen fotóval (a Moháé szebb, nézzétek meg!), íme a recept:

 

Gluténmentes zebrakocka

 

 

glutenmentes zebra kocka

 

 

Hozzávalók 20 x 30 cm-es formához

 

A kekszhez:

 

  • 20 dkg rizsliszt
  • 10 dkg kókuszreszelék
  • 8 dkg cukornak megfelelő édesítő
  • 10 dkg tejszármazékmentes bio margarin, vagy kókuszzsír
  • 2 db tojás
  • 1 tk foszfát- és gluténmentes sütőpor

 

Elkészítés:

A rizslisztet a kókuszreszeléket, sütőport, csipet sót, édesítőt elkeverjük egy tálban. A hideg zsiradékot hozzáadjuk és elmorzsoljuk. Hozzáütjük a tojásokat és gyors mozdulattal összegyúrjuk.

Míg a sütő melegszik, hűtőbe tesszük.

Szilikonos papíron vékonyra nyújtjuk, szilikon lappal együtt tepsire tesszük és 180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt megsütjük.
Ha kihűlt, ledaráljuk.
Ebből az adagból 430 g keksz lesz.

 

 

Hozzávalók a gluténmentes zebrakockához:

 

  • 43 dkg darált keksz
  • 7 dkg darált dió
  • 5 evőkanál kakaópor
  • 3 evőkanál baracklekvár (cukormentes)
  • 1 evőkanál rum 
  • 5 dkg kókuszzsír
  • 5 evőkanál porcukornak megfelelő édesítő (nálam 1 ek négyszeres erősségű édesítő)
  • kb. 2-3 dl kókusztej

 

 

A tészta hozzávalóit összedolgozzuk annyi kókusztejjel, hogy jól formázható masszát kapjunk.

 

Hozzávalók a krémhez:

 

  • 3 dl kókusztej
  • 1 csomag vaníliás pudingpor
  • 5 evőkanál cukornak megfelelő édesítő (nálam 1 ek négyszeres erősségű édesítő)
  • 5 dkg kókuszzsír
  • 15 dkg kókuszreszelék

 

A pudingport elkeverjük a kókusztejjel

és édesítővel, a kókuszreszelék felével és folytonos keveréssel sűrűre főzzük. Ha kihűlt, elkeverjük a kókuszzsírral és a maradék kókuszreszelékkel.

 

a tetejére:

 

  • 10 dkg 70 %-os étcsokoládé
  • 1 ek kókuszzsír

 

Elkészítés:

A tésztát három részre osztjuk és porxilittel megszórt deszkán a tepsi méretének megfelelő lapokat nyújtunk belőle (én két szilikon lap között nyújtottam, de még így is megizzasztott!).

Az első lapot a tepsibe helyezzük, erre kenjük a krém felét, rátesszük a második lapot, majd a krém másik fele következik, végül a harmadik lappal befedjük.
Gőz fölött megolvasztjuk a csokoládét a kókuszzsírral és rákenjük a sütemény tetejére. Néhány órára hűtőbe tesszük, majd kockára vágva tálaljuk.

 

 

zebra szelet glutenmentesen

 

Zseniális sütemény. Köszönet érte Moha!

 

Gluténmentes, tejmentes mézes krémes

Bejegyezte: Szabó Éva, 2015. november 25. | 5 megjegyzés

 Azt a receptet hoztam ma, amit utoljára sütöttem meg még otthon, mivel úgy döntött (a férjem)ünk, hogy kipróbáljuk milyen az élet más ország(ok)ban is. Így most Wales csodás városkájából pötyögöm nektek ennek a sütinek a receptjét.

Az extra gyors glutén- és tejmentes mézes-krémes íze, mint a hagyományosé, a szénhidrátot sem vettem vissza nagyon, éppen csak annyira, hogy még bűntudat nélkül tudjuk elfogyasztani az adagunkat :)
Gyerekkorom nagy kedvence volt, de bármikor tudnám enni ma is.
A tészta alapja a Gluténmentes konyha és lisztérzékeny hétköznapok Facebook csoportban tornádószerűen végigsöpört grízes-krémes tésztája. Ezt módosítottam.
A lekvár réteg nem látszik, pedig van! :D Mindjárt elárulom hol!

 

Gluténmentes mézes krémes recept

 

 

gm mezes kremes

 

 

Hozzávalók a mézes lapokhoz:

 

  • 10 db nagy méretű tojás
  • 3 ek négyszeres erősségű édesítő
  • 3 ek méz
  • 17 ek rizsliszt
  • 1 ek cukrozatlan kakaópor
  • 1 csomag sütőpor
  • csipet só
  • 1 dl kókuszzsír olvasztva

 

 

 

Elkészítés:

 

A rizslisztet, kakaóport, sütőport összekeverjük egy tálba. A tojásokat kettéválasztjuk. A sárgáját az édesítővel és mézzel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a kókuszzsírt is.
A fehérjét habbá verjük.
A sárgájás keverékhez lapáttal hozzákeverjük a lisztet és a fehérjehabot felváltva. Törekedjünk rá, hogy a hab ne törjön.

2 db gáztepsit kibélelünk szilikonos sütőpapírral, majd elegyengetjük bennük a tésztát.
180 fokra előmelegített sütőben, 22-25 percig sütjük. Én 20 percnél megcseréltem a két tepsit.

A mézes piskótát kihűtjük.

 

A krém hozzávalói:

 

  • 3 csomag gm vaníliás pudingpor
  • 9 dl növényi tej (én egy kis doboz cocomast hígítottam fel 9 dl-re)
  • 4 ek négyszeres erősségű édesítő (recept ITT)
  • 25 dkg tejszármazék- mentes margarin (én Alsan bio margarint használtam, aminek a nagy része kókuszzsír)

 

 

Elkészítés:

A pudingból, édesítőből és növényi tejből sűrű pudingot főzünk. Hidegre hűtés után, a bio margarinnal kihabosítjuk.

A mézes lapokat kettévágjuk, így 4 db lapunk lesz. UPDATE!!! Nem a vastagságát felezzük meg a tésztának – hiszen ahhoz vékonyak a lapok -, hanem keresztbe elvágjuk a lapot, tehát a sütemény teljes szélessége a gáztepsink hosszának a fele lesz.

3 lapot megkenünk lekvárral, majd rájuk simítjuk a krémet (természetesen úgy is lehet, hogy az első és harmadik lap krémmel van megkenve, a második pedig baracklekvárral).
Az utolsó lapot csak vékonyan kenjük meg krémmel, majd a betöltött süteményt hűtőbe tesszük fél órára legalább.

 

A csokimáz hozzávalói:

 

 

 

 

Elkészítés:

Az édesítőt 2 ek vízzel felfőzzük, majd hozzáadjuk a kókuszzsírt, kakaóport,és ezt már gőz felett melegítjük össze. A gőzről levéve hozzákeverjük a  darabokra tört csokit és rumaromát.

Kicsit hagyjuk hűlni, majd a hűtőből kivett sütemény tetejére öntjük, spatulával simára húzzuk.

Azonnal puha a tésztája, de szépen szeletelni csak két-három óra hűtés után lehet!

 

 

 

mezes kremes glutenmentesen

 

 

Jó étvágyat!

 

 

Első torta kislánynak

Bejegyezte: Szabó Éva, 2015. november 25. | Még nem érkezett hozzá megjegyzés

Szonja első tortáját volt szerencsém elkészíteni, aminek legfőbb díszét, a kis alvókájának cukormása adta.

 

 

elso torta kislanynak

 

 

Felük banános túrókrém, alul pedig diabetikus Fekete erdő ízű volt.

 

 

 

mod176

 

 

Isten éltessen Szonja! :)